Jelenlegi hely

​Visumax ReLEx SMILE – mosoly a jobb látásért

Visumax Relex Smile szemműtét

Gondolt már arra, hogy a látását egy olyan lézeres beavatkozással teheti (újra) élessé, ami után mosolyogva sétálhat ki a műtőből? Pedig van ilyen eljárás, s nyilván nem véletlenül viseli a Visumax ReLEx SMILE nevet. A kezelést követően, már a műtőben jobban láthat és akár 1 nap után visszatérhet az aktív hétköznapokhoz. Érthető tehát, hogy a páciensek a kezelés másnapján mosolyogva dobják ki szemüvegüket (smile magyarul mosoly, mosolygás).

Bevezetőként muszáj megemlíteni két kiváló tudós nevét, akiknek hálás lehet az emberiség a Visumax ReLEX SMILE kezelés miatt. 2018 fizikai Nobel-díjasainak, a francia Gérard Mourou-nak és kanadai kolléganőjének, Donna Stricklandnak köszönhetjük ugyanis a nagy intenzitású, ultrarövid lézerimpulzusokat, amelyek lehetővé tették ennek a forradalmi eljárásnak a mindennapos használatát a lézeres látásjavításban.

A Visumax ReLEx SMILE vita nélkül a lézeres szemműtét kezelések egyik legkorszerűbbje, amiről ugyanakkor már több éves tapasztalat rendelkezésre áll, több millió elégedett páciens élvezi az előnyeit. A kezelés egyszerre gyors, kíméletes– olyannyira, hogy az Egyesült Államok légiereőjénél még a vadászgépek pilótáinál is biztonsággal alkalmazzák.

Ennél a speciális eljárásnál az ultramodern lézer egy picinyke, két milliméteres résen keresztül végzi el a szükséges korrekciót, mindeközben a szaruhártya érzékenyebb felső rétegeit nem érinti, csak annak érzéketlen részeibe hatol be. Ezáltal a beavatkozás a korábbi eljárásokhoz képest jóval kisebb és kíméletesebb.

A Visumax ReLEX SMILE kezelés tényleg olyan, amire minden rosszul látó ember vágyik: villámgyors (a lézer csak fél percig dolgozik), hamar gyógyul, így az ember nagyon rövid idő alatt kapja vissza éles látását. Maga a beavatkozás semmiféle fájdalommal nem jár, s az utána lévő apró kellemetlenségek (szemszárazság, csöpögtetés) is rendkívül enyhék, ráadásul csak rövid ideig tartanak.

A kezelés másnapján önállóan vezethet a páciens – ha meleg van, a légkondicionálót is nyugodtan használhatja! –, újra munkába állhat, a harmadik napon pedig már moshat arcot, sminkelhet és visszatérhet a sportpályákra, konditermekbe is.

Ennyi jó hír hallatán, ugye könnyű mosolyogni?

Hát még ha azt is hozzátesszük, hogy ha most jelentkezik alkalmassági vizsgálatra 104 000ft kedvezménnyel veheti igénybe a Visumax ReLEx SMILE kezelést!

 
2022.06.15.

Honnan érdemes cégkivonatot igényelni?A korábbi cégbíróságon történő cégkivonat beszerzéssel szemben ma már egy gyors internetes keresés segítségével számtalan olyan weboldalt lehet találni, amely cégkivonat kiállítással foglalkozik. Mutatjuk, mi alapján lehet választani ezek között a honlapok között.

2022.04.21.

Mennyi idő alatt jön meg a cégkivonat?Ha céges ügyintézésről van szó, akkor az egyik leggyakoribb dokumentum, amire szükség szokott lenni, a cégkivonat. Szintén a céges ügyintézésekre – de általában az ügyintézésekre is – jellemző, hogy sokan az utolsó pillanatban állnak neki a teendőknek, így minden perc számít. Emiatt érdemes tisztában lenni előre azzal, hogy mennyi ideig tart a cégkivonat beszerzése, hogy biztosan ne csússzunk ki a határidőből.

2022.01.11.

Puzzle kirakási tippek kezdőknekA puzzle az egyik legnépszerűbb hobbi, kicsik is nagyok számára egyaránt szórakoztató, egyedül és csoportban is lehet csinálni, valamint rengeteg előnnyel, pozitív hatással rendelkezik. Kisebb kirakóknál nincs általában probléma, de egy több ezer darabos puzzle kirakása már gondokat jelenthet. Mutatunk néhány tippet, hogy könnyebben menjen.

2021.10.18.

A cégkivonat beszerzés lépéseiCégkivonatra van szükséged, de nem tudod, hogyan szerezz be egyet? Akkor jó helyen jársz, ugyanis bemutatjuk a cégkivonat beszerzés lépéseit.

2021.10.14.

Így válassz autógumitA gumiválasztás nem egyszerű folyamat, rengeteg méret, gyártó, jellemző, árkategória stb. közül kell kiválasztani azt az autógumit, amelyik a számodra a legjobb. Laikusként, egyszerű autó tulajdonosként ez a feladat gyakran megoldhatatlannak tűnik. Mutatjuk, hogy mik azok, amiket mindenképpen vegyél figyelembe.

2021.10.06.

A fehér arany gyűrűk tisztításaA gyűrűk a legnépszerűbb, és gyakran a legdrágább ékszerek közé tartoznak, különösen a házaspárok körében, ahol is a karikagyűrű elengedhetetlen része a házaséletnek. Általában a sárga arany gyűrűket kedvelik az emberek, de a fehér arany karikagyűrűk is nagyon népszerűek. Lássuk, hogyan lehet megoldani tisztításukat.

2021.09.06.

Milyen cégkivonatok léteznek?Cégkivonatra szinte nap mint nap szükség van egy cég életében, ugyanis a legtöbb teendőhöz, ügyintézéshez mellékelni kell a cégkivonat valamelyik típusát. Ezeket a cégkivonat típusokat fogjuk bemutatni, hogy el tudd dönteni, melyikre van szükséged.

2021.06.25.

Hogyan működik Budapesten a klímaszerelés?Egyre többen vannak, akik a nyári forróságot csak klímával tudják elviselni. Ez különösen igaz a nagyobb városban lakók esetén, ahol az emberek túlnyomó többségének nincs udvara, medencéje, így a négy fal között kell átvészelni a meleg napokat, heteket. Nincs ez másképp a fővárosban sem.